Nagyhét

(Nagycsütörtök)

Húsvét előtt való napon, csütörtökön este, Jézus tanítványaival egyik jó emberének házába ment, hogy megegyék a húsvéti bárányt.
Miután a bárányt megették, Jézus fölkelt, levetette felső ruháját, és egyenként megmosta tanítványainak lábait. Ezzel alázatosságra tanította őket. Ezután ismét elfoglalta helyét az asztalnál, kezébe vette a kenyeret, megáldotta s szétosztotta tan1tványai között e szavakkal:
— Vegyétek és egyétek, ez az én testem.
És a kenyér e szavakra Jézus testévé változott.
Azután kezébe vette a borral telt kelyhet, s ezt szintén megáldotta, és tanítványainak nyújtotta, mondván:
— Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új-szövetségé, mely sokakért ontatnak a bűnök bocsánatára.
E szavakra a bor Jézus vérévé változott.
Rögtön utána így szólt Jézus:
— Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Így alapította az édes Üdvözítő az utolsó vacsorán a szent miseáldozatot és az Oltáriszentséget, hogy kenyér és bor alakjában mindig köztünk lehessen.
Az Oltáriszentségnek, vagyis az új-szövetség vérontás nélkül való áldozatának, előképe volt:Melkiszedek áldozata, a manna, az ó-szövetségi vértelen áldozatok. Az utolsó vacsorán kezdődik az új-szövetség, amelyet az Úr Jézus saját áldozati vérével pecsételt meg.

2. (Jézus elbúcsúzik tanítványaitól.)

A gonosz Júdást nem hatotta meg Jézus nagy szeretete. Fölkelt az asztaltól és elosont, hogy a zsidó tanács szolgáit saját Mestere ellen vezesse.
Midőn Júdás eltávozott, Jézus így szólt:
— Fiacskáim! Már csak egy kevéssé vagyok veletek. Szeressétek egymást, amint én is szerettelek titeket.
— Uram, hová mégy? — kérdezte Péter.
Mondta neki Jézus:
— Oda, ahová én megyek, most nem követhetsz engem.
Mondta ismét Péter:
— Miért nem követhetlek téged? Odaadnám még az életem is érted!
Az Úr erre így válaszolt:
— Életedet adod értem? …Bizony, bizony mondom neked: mire megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
Péter és a többiek elszomorodtak, Jézus azonban így szólt:
— Ne szoruljon el szívetek. Én az Atyához megyek, és Ő majd az én nevemben elküldi a vigasztaló Szentlelket, hogy örökké tiveletek maradjon.
Megható búcsúbeszéd után Jézus gyönyörű szép imát mondott övéiért, és azután — elvégezvén az asztali imádságot — kimentek a szabadba.

3. (Jézus az Olajfák hegyén.)

Jeruzsálem mellett, az Olajfák hegyén, volt egy nagy kert, amelynek Get-Szemane volt a neve. Az utolsó vacsora után ide ment az Üdvözítő tanítványaival.
Szomorú éjszaka volt ez. Jézus elvonult az álmos tanítványok mellől, leborult a földre és buzgón imádkozott. Kínos halálfélelem és gyötrődés járta át a lelkét, véres verejték hullott az arcáról és ajkai e szavakat sóhajtották:
— Óh Atyám! Ha lehetséges, vedd el tőlem e keserű poharat; mindazáltal ne az enyém, hanem a Te akaratod legyen meg.
Majd két ízben is visszatért tanítványaihoz, de mindannyiszor alva találta őket. Mondta ezért nekik:
— Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek!
Ő pedig ismét félrevonult és tovább imádkozott.
Végre az Atya angyalt küldött, hogy Jézusnak emberi természetét erősítse.

4. (Jézus elfogatása)

Éjféltájban Jézus odament tanítványaihoz és így szólott:
— Keljetek föl, menjünk! Íme közeledik, aki engem elárul.
Alig mondta ezeket, midőn már Júdás megjelent embereivel. Az áruló útközben így szólott a szolgákhoz:
— Akit megcsókolok, ő az; fogjátok meg. Azzal Jézushoz ment és megcsókolta őt. Jézus az áruló szemébe tekintett és csendesen mondotta:
— Júdás! Hát csókkal árulsz el engem?…
Aztán bátran a szolgák elé lépett és kérdezte:
— Fiacskáim! Már csak egy kevéssé vagyok veletek. Szeressétek egymást, amint én is szerettelek titeket.
— Uram, hová mégy? — kérdezte Péter.
-Kit kerestek?
A názáreti Jézust — felelték azok.
Én vagyok! — mondta Jézus oly isteni tekintettel, hogy a sereg visszahátrált és rémülten földre esett.
Jézus azonban nem használta isteni hatalmát. Szelíden engedte, hogy megfogják és megkötözzék. És a csapat ezek után megindult.
A megijedt tanítványok szétfutottak és csak ketten: Péter és János, követték Jézust messziről.
Jézus elfogatását s a tanítványok futását Zakariás megjövendölte.

5. (Jézus a főtanács előtt.)

A fegyveres szolgák Jézust Kaifás főpaphoz vitték, kinél a főtanács tagjai egybe gyülekeztek. Éjfél után 2 órakor Jézust a főtanács elé vezették. Mivel az ártatlan Üdvözítő ellen igaz vádat emelni nem tudtak, hamis tanúk álltak elő — de hiába, mert az Úrról rosszat még csak hazudni sem lehetett.
Jézus hallgatott. A főpap végre fölkelt és ünnepies hangon e szavakat mondotta:
— Mondd meg nekünk, hogy te vagy-e Krisztus, az Istennek Fia?
Én vagyok! —felelte Jézus s így folytatta: — Meglátjátok majd az Emberfiát, amint ül Istennek jobbja felől s eljön az ég felhőiben .
A főpap erre (zsidó szokás szerint) megszaggatta ruháját és felkiáltott:
— Nincs szükségünk már tanukra! Hallottátok a káromlást! Mit ítéltek?
És a tanács azt felelte:
— Méltó a halálra!
Az Úr Jézust ezek után kivezették a teremből, s reggelig a kegyetlen és durva szolgák kezei közt maradt.

6. (Péter tagadása és bűnbánata.)

Mikor Jézust elfogták, Péter messziről követte őt a főpapnak házáig. Az ajtónálló szolgáló, meglátván őt, így szólt hozzá:
— Ugye te is ez embernek tanítványa vagy?
Péter megtagadta Jézust, és hazudozva mondta:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
Az éjszaka hűvös lévén, a szolgák egy tűzrakásnál melegedtek. Péter is közéjük telepedett. Nemsokára odajött egy másik szolgáló és megnézvén őt, felkiáltott:
— Ez is a názáreti Jézussal volt!
Minden szem Péterre nézett és ő ismét megtagadta Mesterét:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
De ekkor már valamennyi körülvette, mondván:
— Bizonyára te is hozzá tartozol, mert szólásod is elárulja, hogy Galileából való vagy.
A fegyveresek közül egyik, aki látta őt a kertben, szintén megismerte. És Péter most már esküdözve tagadta meg az Urat és mondotta:
— Nem vagyok a tanítványa, s nem ismerem őt.
E percben megszólalt a kakas. Péter megrettenve nézett föl és látta Jézus szívreható tekintetét (mert az Urat éppen ekkor vitték ki a teremből). És Péternek eszébe jutottak az Úr Jézus szavai az utolsó vacsorán. És elmenvén — keservesen sírt.

7. (Júdás kétségbeesése.) Mikor Júdás, az áruló, megtudta, hogy Jézust halálra ítélték, megbánta rút tettét. Visszavitte a bér gyanánt kapott 30 ezüstpénzt a papoknak és mondta: — Vétkeztem, mert elárultam az Ártatlant. De a papok és a vének megvetően így feleltek: — Mi közünk van hozzá? Te lássad! Júdás ekkor kétségbeesett, mert nem volt hite és reménye Isten irgalmasságában. A 30 pénz égette a tenyerét. A templomba rohant, odadobta az ezüstpénzt és elmenvén — fölakasztotta magát. Íme, Péter magába szállván, bánatának könnyeivel megmentette lelkét; Júdást azonban kétségbeesésének kötele a kárhozatba döntötte.

Jézus elítélése, kínszenvedése és kereszthalála.

1. (Jézus Pilátus előtt.)

(Nagypéntek)

A főtanács azon volt, hogy minél előbb kivégezzék Jézust, mert este már megkezdődik húsvét ünnepe. Mindjárt péntek reggel tehát elvitték a megkötözött Üdvözítőt a római helytartóhoz. A helytartót arra kérték, hogy engedje meg Jézusnak kivégzését. A helytartó, kinek Poncius Pilátus volt a neve, ezt kérdezte:
— Mivel vádoljátok ezt az embert?
A zsidók így feleltek:
— Gonosztevő, felforgatja nemzetünket, megtiltja, hogy adót adjunk a császárnak, és királynak mondja magát!
Pilátus, kihallgatván az Úr Jézust, megkérdezte tőle:
— Tehát király vagy te?
Az vagyok, — felelte Jézus — de országom nem e világból való!
A helytartó úgy találta, hogy Jézus egészen ártatlan. És szabadon akarta őt bocsátani.

2. (Jézus Heródes előtt)

Mikor Pilátus megtudta, hogy Jézus Galileából való, átküldte őt Galilea fejedelméhez, Heródeshez, aki éppen akkor Jeruzsálemben tartózkodott. Heródes, látván Jézust, igen megörült, mert már sokat hallott felőle és most azt remélte, hogy Jézus valami csodát fog előtte cselekedni. Jézus azonban hallgatott és nem felelt a kérdéseire. Erre Heródes bosszús lett és megcsúfolva, visszaküldte őt Pilátushoz.

3. (Pilátus meg akarja menteni Jézus életét.)

Szokás volt, hogy a helytartó húsvétkor egy gonosztevőt kibocsásson a fogságból. Ekkor éppen egy lázadó gyilkos volt a tömlöcben, akit Barabbásnak hívtak. Pilátusnak parancsára ezt az embert Jézus mellé állították, s a helytartó megkérdezte a néptől:
— Kit bocsássak szabadon: Barabbást-e, avagy Jézust?
A helytartó azt remélte, hogy a zsidók Jézust fogják kívánni, aki oly sok jót tett velük. De a hálátlan tömeg Jézus ellenségeire hallgatott és Barabbást, a gonosztevőt követelte.
— Hát a “zsidók királyával” mit tegyek? — kérdezte Pilátus.
— Feszítsd meg őt! — kiáltotta a néptömeg.

4. (Az Úr Jézust megkínozzák.)

A helytartó jól tudta, hogy a főtanács irigységből akarja az Üdvözítőt megöletni s azért így szólt a néphez:
— Semmi hibát nem találok ez emberben. Megfenyítem tehát őt és elbocsátom.
És a római katonák megfosztották a szegény, jó Üdvözítőt ruháitól és kegyetlenül megkorbácsolták. Majd töviskoronát nyomtak a fejébe, vörös köpönyeget akasztottak reá, nádszálat tettek a kezébe és azután csúfolódva mondták neki, hogy örüljön, mert király lett.
— Üdvözlégy, zsidók királya!
— mondták neki és leköpték, arculcsapták.
Ilyen gyalázatot szenvedett Jézus, az Isten Fia — mi érettünk.
És Ő, aki halottakat tudott feltámasztani, mindezt békével tűrte.
A Megváltó kínzását és kicsúfoltatását megjövendölték
Izajás és Jeremiás próféták.

5. (Pilátus halálra ítéli Jézust.)

A kegyetlen ostorozás után Pilátus a gúny-királynak öltöztetett Üdvözítőt megmutatta a tömegnek e szavakkal:
— Íme az ember!
Ütéshelyek, vérző sebek borították az Úr Jézus testét. Fájdalmas volt reá nézni. De a zsidók nem szánták meg, és Pilátust fenyegetve, továbbra is ezt kiabálták:
— Feszítsd meg őt! Feszítsd meg őt!
És Pilátus nem volt elég bátor ahhoz, hogy megvédje az Igazat. Félt, hogy majd az írástudók bevádolják őt Rómában, a császárnál, és ő akkor nem lesz tovább Júdeának helytartója. És így történt, hogy Jézus Krisztust — bár hibát benne nem talált — átadta a katonáknak, hogy keresztre feszítsék.

6. (A keresztút.)

Pilátusnak ítélete után rögtön megtették az előkészületeket. Dél felé már minden kész volt. Az Úr Jézus vállára egy nagy keresztfát nyomtak, és a menet megindult. Jézus mellett két lator ment, kiket szintén ki akartak végezni. A menetet nagy néptömeg kísérte.
Jézus gyönge, véres vállán nem sokáig bírta a nehéz keresztfa-gerendát és a földre roskadt. Midőn végre a katonák látták, hogy már nem tudja tovább vinni a keresztfát, egy Simon nevű földművesnek a vállára rakták.

7. (Jézust keresztre feszítik.)

Jeruzsálem közelében volt egy sziklahegy, amelynek Kálvária volt a neve. Ide vezették Jézust és a két latort. Három keresztfát állítottak fel. A két szélsőre a latrokat, a középsőre pedig Jézust feszítették fel. A szegény, édes Üdvözítőt megfosztották ruháitól, kezeibe s lábaiba nagy szegeket vertek és így szegezték őt a keresztfára. És Jézusnak drága vére folyva-folyt a föld színére.
A keresztfa tetejére kis fatáblát szegeztek, melyre zsidó, görög s latin nyelven e szavakat írták:
Názáreti Jézus, a zsidók királya.

8.(Az Úr Jézus hét szava és halála a keresztfán.)

Három óra hosszat függött Jézus a keresztfán, iszonyú kínokat szenvedve.
A zsidó papok és az írástudók még akkor is csúfolták és gúnyolták őt, mondván:
— Ha Isten Fia vagy, hát szállj le most a keresztről!
Jézus azonban szelíden az ég felé emelte szemét és így szólott:
— Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
A két lator közül az egyik szintén gúnyolódott Jézus fölött, de a másik megjavult szívében és kérte Jézust, mondván:
— Uram! Emlékezz meg rólam, midőn országodba jutsz.
Az Úr Jézus így felelt:
— Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban.
A fájdalmas Szűz-Anya ott állott a kereszt mellett Jánossal, akit az Úr különösen szeretett. Mondta Jézus az Anyjának:
— Íme, a te fiad.
A tisztaszívű tanítványhoz pedig így szólt:
-Íme, a te anyád!
Az Isten Báránya, ki elvállalta a világnak minden bűnét — haldokolt. Az ég sötét lett. De Jézus lelke még sötétebb a magára vett bűnöknek nagy özönétől. Ily állapotban, vigasz nélkül, elhagyatva, Jézus szörnyen szenvedett és így kiáltott:
— Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engem?…
Majd forró láz gyötörte őt és így szólt:
— Szomjúhozom.
És ecetbe mártott szivacsot nyújtottak föl égő, száraz ajkaihoz.
Ily kínok közt érkezett el Üdvözítőnk végső perce. Most már mindaz, amit Róla a próféták jövendöltek, beteljesült.Az Isten-Ember, Jézus Krisztus, megváltotta a világot. Azért mostan hangos szóval így kiáltott:
— Beteljesedett!
Végül e szavakat mondta:
— Atyám! A Te kezeidbe ajánlom a lelkemet.
És Jézus Krisztus lehajtotta a fejét és meghalt. Délután 3 óra volt. A föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok felnyíltak és sok halott feltámadt. A hegy körül állott sok nép rémülten és mellét verve szétfutott; a katonák századosa pedig felkiáltott:
— Ez valóban Isten Fia volt!
Az Üdvözítő halálának körülményeiről különösen sokat jövendölt Dávid király, a zsoltáros. — Jézus keresztáldozatának előképe volt a többi között Izsák és a húsvéti bárány. — Jézus előképe, az egyiptomi József is megbocsátott az ő gonosz testvéreinek és jót tett velük; ő is két gonosztevő között volt a börtönben, kik közül egyik megszabadult, de a másik elveszett.

Jézust sírba teszik.

Jézus lelke elvált az ő testétől és alászállott a pokolnak tornácára, hogy onnét a jámbor embereknek lelkeit kiszabadítsa. Teste pedig a kereszten függött.
A két lator még most is élt. Hogy hamarább meghaljanak, a katonák összetörték csontjaikat. Jézus csontjait azonban nem törték meg, mivel látták, hogy már meghalt. De az egyik katona mégis Jézus oldalába döfte hegyes lándzsáját. És Jézus átszúrt szívéből vér és víz ömlött ki.
Jézus előképének, a húsvéti báránynak sem törték meg a csontját.

2. Esteledett. A katonák eltávoztak.

Nem maradt a kereszt mellett senki más, mint akik az édes Jézust igen nagyon szerették: a fájdalmas édesanya, Mária; a hű tanítvány, János, a feltámasztott Lázár s az ő nővérei és még néhány ragaszkodó követője Jézusnak. Köztük volt Arimatei József is és Nikodémus. Ezek levették Jézus testét a keresztről, drágalátos fűszerekkel illatossá tették, tiszta, fehér gyolcsvászonba göngyölgették és közel, egy sziklába vájt, újdonatúj sírüregbe elhelyezték. Ezután a sír nyílását nagy kólappal eltakarták és bús szívvel visszatértek a városba.

3. A papi fejedelmek és a farizeusok

Jézustól még halála után is féltek és nyugtalanul mondogatták:
— Az az ember életében azt mondotta: Harmadnapra feltámadok! Őrizni kell tehát sírját, nehogy eljöjjönek tanítványai és ellopván őt, azt mondják, hogy — feltámadott.
És az Úr sírjának nagy zárókövét lepecsételték és harmadnapig éjjel-nappal őriztették.

Jézus föltámad.

(Húsvétvasárnap)

1. Vasárnap hajnalán

az Úr Jézus lelke ismét visszatért szent testébe és az Üdvözítő újra életre kelt s dicsőségesen feltámadt sírjából. Az Úr angyala pedig alászállott az égből és elhengerítette a nagy követ, hogy mindenki láthassa, hogy a sír üres. Az angyal arca vakított, a ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök úgy megijedtek, hogy félholtan terültek el a földön.
Nemsokára jámbor asszonyok jöttek Jézus sírjához. Az angyal így szólt hozzájuk:
Jézus nincs itt. Feltámadott!
A feltámadt Üdvözítőnek kiváltképpenJónás próféta volt előképe, aki három napig volt a halnak gyomrában s harmadnapra sértetlenül került elő belőle.