Őszi csend
Természet
Nagyot lehelt az ősz,
a csend is belehalt,
ködkönnyet
a fák s egy régi dalt,
mi végső útra visz
itt hagyott lelkeket.
Ágak közt zokogott
- mert minden elveszett -
egy levélnyi fonnyadt,
meggyötört némaság,
s lehullt, várta már az
időtlen, barna ágy.
Nagyot lehelt az ősz,
a csend sem élte túl.
A szürkeség-gitár
nyakán feszült a húr;
gyásznótát pendült a
páragyöngy pókfonál.
A csend fölé hajolt,
és sírt a vén halál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése